Gondolataim a vírussal kapcsolatban

Gondolataim a vírussal kapcsolatban | Rethy Fashion

Egy kreatív karbonsemleges vállalkozás a karantén ideje alatt!

Sokat gondolkodtam azon, hogy írjak-e erről az időszakról, hiszen a csapból is az folyik. Ki hogy éli az életét „maradj otthon” verzióban.

Akár a híreket olvasom, akár a Facebook-ot görgetem, mindenhol ez jön velem szembe, de aztán ahogy telik az idő egyre többet látom, hogy elfáradunk ebbe a helyzetbe és úgy éreztem, ha valakinek is segítek abban, hogy leírom az érzéseimet akkor már meg tettem azt, amit én személy szerint megtehettem.

A 2019-es évem úgy ért véget, hogy megfogadtam, le fogom csökkenteni a rendezvényeket, mert év végére teljesen elfáradtam.

Nem úgy voltam fáradt, mint máskor, most minden sejtemben éreztem a fáradságot. 2019-es évben hétközben az újrahasznosító központban voltam, hétvégén pedig általában rendezvényeken.

Az 52 hétből csak 4 olyan hétvége volt, mikor mind a két nap otthon tudtam lenni és pihenhettem, a többi hétvégén mindig dolgoztam. Bejártam Magyarországot és még azon is túl.

Vásárosnaménytól Bécsig, minden hétvégén máshol voltam. A kocsi csomagtartójában volt egy sátor és a túlélő felszerelés, és ha nem volt hol aludni, akkor csak felállítottam a sátrat és minden megoldódott.

Mikor legelőször meghallottam, hogy a vírus terjedése miatt, lehet nálunk is lesz kijárási korlátozás az első gondolatom az volt, legalább kialszom magam, de tudtam, hogy ez azért nem lesz ilyen egyszerű.

Gondolataim a vírussal kapcsolatban | Rethy FashionA vírus nálam március 11-én kezdődött. Aznap szerveztünk egy fotózást az új kollekcióhoz, melyet március 27-én szerettünk volna bemutatni egy szalon-divatbemutatón.

Jöttek folyamatosan a hírek, hogy melyik országban, hol tart a járvány, de nekem igazán ezen a szerdai napon tudatosult, hogy igen itt van, az intézkedések, melyeket meg kell hozni, megváltoztatja az életünket.

Fél háromkor indultunk a fotózásra, melyre vittem az egyik Modellemet – Ő versenytáncos – és már az autóban mire beértünk a belvárosba, a fotóstúdióba szinte az összes versenyét, edzéseit lemondták. A fotózás alatt hallottuk, hogy a színházak bezárnak, és sok rendezvény elmarad.

Mire este hazaértem a határidőnaplóban szinte az összes rendezvényt ki kellett húzni, melyben voltak vásárok, iskolai öko-napok, nyári fesztiválok.

Egy olyan légüres térbe kerültem, melyet abban a pillanatban nem tudtam kezelni. Egyik pillanatról a másikra elcsendesültem és nem volt kedvem kommunikálni, nem láttam a jövőt.

El kellett telnie egy pár napnak, hogy legalább az újratervezés gombot be tudtam magamon nyomni.

Végiggondoltam, hogy ebben az időszakban, mit is tudok készíteni, ami előreviszi a vállalkozást. Azt nem éreztem, hogy szükség van-e új kreatív dolgokra, vagy az emberek ezt ebben a helyzetben el fogják utasítani. Csak azt láttam, hogy a megrendelések teljesen leálltak. Volt A,B. C … tervem, de azért nem voltam annyira magabiztos, hogy melyikkel kezdjek.

Többször gondoltam arra, hogy esetleg maszkokat kellene gyártani. Bevallom őszintén, hogy ezt próbáltam elhessegetni a gondolataimból.

Gondolataim a vírussal kapcsolatban | Rethy FashionEltelt legalább egy hét és csak őrlődtem, hogy mit kellene csinálni, és akkor jött egy telefon, Hajdú Krisztinától, (Azenruham márka kitalálója) hogy beállnék-e a csapatukba, és készítenénk-e maszkokat egészségügyi dolgozóknak.

Akkor tudtam, hogy ez az a jel, amire vártam. Nagyon szívesen igent mondta, és elkezdtük gyártani a maszkokat.

Ez volt az a forduló pont, mikor tudtam, hogy nem gond, tudom, hogy mit kell csinálnom.

Ez a telefonhívás hozott ki az első kétségbeeséstől, hogy MI LESZ HA …?

Ez a kérdés szerintem sokunk fejében megfordult, de ettől a pillanattól fogva valahogy nekem helyre állt minden, tudtam mi a dolgom.

Gondolataim a vírussal kapcsolatban | Rethy FashionTalán három hét volt az intenzív maszkgyártás, és aztán jöttek újra az ötletek egyik a másik után.

Érdekes, ahogy én is megnyugodtam és letisztultak a gondolataim úgy jöttek újra a farmeres megrendelések is és természetesen már újra a jövőt tervezem.

Nekem kellett ez a pár hét arra, hogy újra építsem a gondolataimat a céljaimat. Örülök, hogy hagytam magamnak időt az elcsendesedésre is és arra is hogy tudtam váltani egyik pillanatról a másikra. Ez a négy-öt hét elég volt arra, hogy újra tervezzek, hogy újra a kreatív életemet éljem.

Mindig is hittem abban, hogy az alkotás és a kreativitás nem csak arra jó, hogy új terméket készítsünk, hanem a lelkünknek is.

Azt látom nap mint nap, hogy az emberek egyre kreatívabbak, kitalálnak olyan elképesztő dolgokat, melyeket a sima hétköznapokban biztos, hogy eszükben se jutott volna. De ebben a furcsa kialakult életünkben is megtalálják azokat a kapcsolódási pontokat, melyek boldoggá teszik őket.

A művészek az internet segítségével mutatják meg az alkotásaikat, a hangjukat, a színészi tehetségüket a tánctudásukat….Gondolataim a vírussal kapcsolatban | Rethy Fashion

A szomszédok beszélgetnek az erkélyen keresztül, együtt tornáznak, zenét hallgatnak. Azok az emberek, akik eddig a lépcsőházban elmentek egymás mellett, most beszélgetnek az ablakon keresztül.

Nagyon érezhető, hogy a kreatív gondolkodásra mennyire szükség van az élet minden területén.

Az új kollekciónkról a következő blog bejegyzésben fogok írni. Az ötletről, hol tart a tervezés, a divatbemutató sorozat melyik állomását szervezzük és még sok minden másról.

Gondolataim a vírussal kapcsolatban | Rethy Fashion

Új kollekciónk témája: Hagyománytól a Divatig

Első állomásunk: Matyó hímzésvilág

Kreatív ötlet karantén idejére is:

Hogyan készítsünk farmer neszesszert!

Réit Éva a Réthy Fashion megálmodója

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .