Életem első autogramadása

Autogramadása! – Mit jelent a gyerekeknek egy divatbemutató!

Nézegettem a blog címeimet, melyeket már hónapok óta írogatok, gyűjtögetek, hogy mikor úgy érzem aktuális lesz, akkor csak elő kell vennem és megírni. Megakadt a szemem a fenti címen, annyi, de annyi érzés és élmény jött elő, hogy teljesen elérzékenyültem.
Talán azért mert a 2020-es évre betervezett sok-sok iskolai rendezvény elmaradt. Már majdnem egy éve nem rendeztünk öko napot.

Miből is áll egy iskolai öko nap, mely a környezetvédelem nevében zajlik!?
Első hallásra, akár unalmasnak is tűnhet, de nem az, fontos, hogy élményt adjunk a gyerekeknek.
A legfontosabb, hogy emlékezzenek erre a napra, mert csak így tud megmaradni bennünk a környezetükre való figyelés.

Életem első autogram adása | BLOG - Réthy Fashion

Talán ezt, ahhoz tudnám hasonlítani, mint az állatok védelmére is úgy lehet a legjobban megtanítani a gyerekeket, ha elviszünk hozzájuk egy kutyát, macskát… vagy elvisszük a gyerekeket egy olyan helyre, ahol megsimogathatják, megetethetik őket!

Ezeken az öko napokon, természetesen van tanulás és szórakozás is. A tanulási részébe tartozik egy előadás, amelybe a gyerekek is aktívan rész tudtak venni.

Életem első autogram adása | BLOG - Réthy Fashion

A „Farmermánia kiállításunkat egy olyan helyen állítjuk ki, melyet nem csak a diákok, de a gyerekekért jövő szülők is meg tudnak nézni. A szórakozási részben pedig vannak a workshop-ok, és az egész nap megkoronázásaként pedig a divatbemutató.
Ezeket a bemutatókat, mindig úgy szerveztük, hogy a Modellek az iskolában tanuló diákokból és tanárokból kerültek ki.

A legelső divatbemutatónk egy Újpesti iskolában volt, nem tudtuk, hogy mire is számítsunk ez volt az első. Nem tudtuk, hogy milyen lesz a fogadtatás. A Modellek közé beválogattunk minden osztályból egy-két tanulót és a felnőttek közül is akadt egy pár bátor ember. Ezt most azért írom így le, mert egy iskolaigazgatónak vagy egy matematika tanárnak a megjelenése a kifutón, mindig nagy bátorságra vall. Arról nem is szólva, hogy mikor mindenki felöltözött kész volt a smink, a haj a kiegészítők is a helyére kerültek, akkor Ők is beálltak a sorba és ugyanúgy izgultak, mint a gyerekek, ha nem jobban.

A feladat mindig az volt, hogy kaptak egy újrahasznosított farmerruhát és azt úgy kellett „felöltöztetni kiegészítőkkel, ami az adott modell egyéniségét tükrözte.

Életem első autogram adása | BLOG - Réthy Fashion

Voltak a lányok között olyanok, akik finomabb lelkűek voltak, ők nekik a romantikus és hercegnő stílus jobban állt, mint a vagányabb csajoknak a rockeres kiegészítők.

Életem első autogram adása | BLOG - Réthy Fashion

A fiuk nagyon szerették a vagány stílust, a farmerzakóhoz általában kalapot vagy vagány sálat választottak. Érdekes, hogy a legnagyobb tapsot a férfi tanárok kapták.

Életem első autogram adása | BLOG - Réthy Fashion

Így utólag már tudjuk, hogy egy-egy ilyen divatbemutató után milyen változások mentek végbe az iskolában, nem csak a gondolkozás terén, de az egymással való viszonyuk is megváltozott a gyerekeknek.

Nézz körül a weboldalon Életem első autogram adása | BLOG - Réthy Fashion

Mik is voltak ezek a változások:

Szünetben már nem csak elmentek egymás mellett – pl az elsősök és a nyolcadikosok, – hanem egy kupacban leültek és beszélgettek.
A nagylányok befonták vagy megfésülték a kicsik haját úgy, mint a divatbemutató előtt, mikor egymásnak segítettek, hogy szépek legyenek.
A fellépő tanárok több mosolyt kaptak a bemutató után, mit addig bármikor.
Megbeszélték, hogy kinek mi áll jól és nem csak kuncogtak, ha valamelyiküknek gondja volt az öltözködéssel.

Volt olyan bemutató, melyen, a nézőtéren ülő gyerekek hangos visítással, tapssal, éljenzéssel fogadták a társaikat, mikor bemutatták ezeket a ruhákat.
Az iskola tanulói közül mindig kiválasztottunk egy olyan diákot, mely a suli „nagyszájúja” aki vagány és nagyon szeret beszélni, és Ő mutatta be a ruhákat és a Modelleket is.

Melyek voltak azok a pillanatok, mikor könny jelent meg a szemünkben!

Mikor felhívtak egy-egy iskolából, és elmesélték, hogy megkérdezték a gyerekeket, hogy mi volt a legjobb nap az évben és azt a választ adták, hogy az a nap mikor a farmerosok itt voltak!
Mikor egy –egy ilyen öko nap után a szülők felhívtak, hogy nem tudja mit csináltunk, de a gyereke otthon állandóan rólunk beszél!
Mikor egy divatbemutató után odajött hozzám egy kislány és átölelte a lábamat és nem akarta elengedni.
Volt úgy, hogy kutyasétáltatás közben egy felnőtt hölgy odajött hozzám, és megkérdezte, hogy én vagyok-e az a hölgy, aki divatbemutatót szervezett a kislánya iskolájában, mert meg szeretné köszönni, a lánya azóta a föld felett jár egy méterrel.

A legdöbbenetesebb az volt, mikor kis cetlikkel jöttek oda és kérték, hogy írjam alá, mert az ágyuk fölé szeretnék rakni, hogy mindig emlékezzenek erre a napra.

Ha belegondolunk a gyerekkorunkra, akkor mi is szépek, hercegnők, és egyediek szerettünk volna lenni. Ezeken a bemutatókon mindenki szép, az egész iskola tapsol nekik.

Életem első autogram adása | BLOG - Réthy Fashion

Ki is vagyok honnan jöttem, Itt olvashattok róla

Ebben a pandémiás időszakban, melynek már nagyon várjuk a végét, de még nem tudjuk, hogy meddig tart. Talán ebben az időszakban még nagyobb szükség van ezekre az emlékekre, vagy arra, hogy a jövőben ilyen vagy hasonló rendezvényeket tudjunk szervezni.

Réti Éva a Réthy Fashion megálmodója